Deák Ferenc élete Deák Ferenc élete

Vitathatatlanul kora legnagyobb tekintélyű közéleti szereplői közé tartozott, amit nagyobbrészt még 1848 előtti eredményeinek köszönhetően erősített tovább az 1860-as években. A szó 19. századi értelmében liberális, szabadelvű politikus a realitások talaján állva próbálta a nemzet, az ország sorsát irányítani, ha a sors akaratából e szerepet fel kellett vállalnia. A politikai viták heves, indulatos csatái helyett lételeme az elmélkedés, a gondolatcsere volt, megfontolt, higgadt emberként jellemezték kortársai.

Ifjúkor

A Zala megyei Söjtörön született 1803. október 17-én. 1817 és 1822 között Győrben járt a Királyi Jogakadémiára, s bár nem tartották kimondottan szorgalmas diáknak, de már akkor kitűnt kiváló memóriájával; az alkotmányjog, a történelem és a szónoklattan számított erősségének.
Az 1832-ben összehívott országgyűlésen bátyja volt a megye egyik küldötte, ezalatt Ferenc intézte - nem igazán lelkesen - a birtok ügyeit. 1833-ban "szerepet cseréltek", Deák Ferenc utazott Pozsonyba - és evvel kezdetét vette a reformkori politikai élet egyik markáns személyiségének új élete. Logikus, racionális gondolkodása, analitikus, elemző, az ügyek lényegét megragadó elméje emelte őt a reformnemesség vezéregyéniségei közé. Két üggyel vívta ki maga számára a tágabb közvélemény figyelmét ezekben az években: az egyik Wesselényi Miklós pere, a másik pedig egy országgyűlési siker, hiszen az ő kezdeményezésére mondták ki az országgyűlés kizárólagos jogát a törvények megfogalmazására.

A politikus Deák

A diéta 1836-os bezárása után jelentést tett a megyegyűlésen az általa képviselt ügyekről, ezt az írást a cenzor engedélye nélkül kinyomtatták és az egész országban terjesztették. A dokumentumot - természetesen - elkobozták, de a szerző hírneve addigra újabb körök számára is ismertté vált.
Az 1839-40-es országgyűlés törvényeinek előkészítésében tevékenyen részt vett, és 1839-ben tiszteletbeli tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának is.
Bátyja 1842-es halála után Deák felszabadította jobbágyait, majd önként vállalta az adófizetést, így bizonyítva, hogy ő nemcsak elméletben híve a reformoknak, hanem a gyakorlatba is átülteti őket.
Az 1843-44-es országgyűlés követi tisztét nem fogadta el, egyrészt azért, mert nem értett egyet a számára kötelező érvényű követutasítással, másrészt pedig tartott a Kossuth nevével fémjelzett radikális csoporttól.
Az 1846-os év a galíciai-lengyel felkelés vérbe fojtását és a fontolva haladók (ők lesznek a Konzervatív Párt bázisa) sikerét hozta, így a reformerők is cselekvésre szánták el magukat: egy dokumentumba szerkesztve közreadták programjukat. Ez lett a Deák nevével megjelent, valójában azonban Kossuth által fogalmazott Ellenzéki nyilatkozat.
Az 1848-as események megítélésekor is megőrizte higgadtságát, félt az erőszaktól, elvetette mint politikai eszközt. Elvállalta Batthyány Lajos kormányában az igazságügyi tárca vezetését, de hiányzott belőle a kitörő lelkesedés, inkább fenntartásait hangoztatva állt az általa nagyra becsült - és szorongatott helyzetben lévő - miniszterelnök mellé. Borúlátó volt, kétségei Bécs halogató taktikájából, a magyar politikai élet megosztottságából és az orosz támadás veszélyéből fakadtak. Az 1849. áprilisában kiadott Függetlenségi nyilatkozatot túlzásnak és politikai hibának tartotta.

A taktikus Deák

1849. decemberében a forradalom alatt játszott szerepe miatt letartóztatták, kínvallatások után azonban elengedték. Ekkortól lett a passzív ellenállás vezetője, kezdettől fogva hitte, hogy az osztrák centralizáció belső hibái miatt fog megbukni. Széchenyi István megvásároltatta családjával Deák birtokait, így lehetővé vált, hogy Pestre költözve, a fővárosból irányítsa a magyar politikai elit életét. Ezen időszak talán legnagyobb sikere volt, amikor Vörösmarty halála után (1855) magánemberektől levelezés útján 100000 forintot szerzett a költő árvái és özvegye számára. (Összehasonlításként: Deák kehidai birtoka ekkor 50000 forintot ért!)
Az 1861-es országgyűlésen a Felirati Párt vezetője lett, s bár elképzeléseiket akkor nem tudták az uralkodóval elfogadtatni, a kezdeményező szerep egyre inkább az ő kezébe került. 1865-ben a korábban már ismertté vált javaslatokra alapozva kiadta a Húsvéti cikket, s 1867-ig minden energiáját a kiegyezés létrehozásába fektette.
Az 1867-ben becikkelyezett kiegyezés és a koronázás éles visszhangot váltott ki itthon és az emigráns magyarok között is. Kossuth a híressé vált Kassandra-levélben fogalmazta meg kétségeit és vádjait.

A nyugalom évei

Deák 1867 után egyre többet betegeskedett, korábban sem túl erős egészségét a megfeszített munka, a támadások visszaverése megviselte. Külön nehézséget jelentett számára, hogy pártjának oszlopait, legmeghatározóbb tagjait is nélkülöznie kellett: báró Eötvös József 1871-ben meghalt, gróf Andrássy Gyula pedig a közös külügyminiszteri hivatal élére távozott. A parlamenti erőviszonyok is megváltoztak: egyre többször fordult elő, hogy leszavazták reformjavaslatait - erre a sorsra jutott például a választójog kiszélesítése ügyében tett indítványa is.
1876. január 28-án halt meg, érdemeit az országgyűlés törvényben ismerte el és előírta, hogy emlékére országos adakozásból szobrot állítsanak fel.