Deákos Tehetségért Díj 2019

Deákos Tehetségért Díj 2019

Humán terület

Darázs Áron 11.E

Áron az elmúlt 3 év alatt rendre 4,5-ös átlag felett teljesített, 1-2 db 4-es osztályzata volt csupán, az idei tanévet is majdnem kitűnő bizonyítvánnyal zárja, történelem tárgyból dicséretet is kapott.  

            Bár emelt matematika-angolos, nemcsak eme két tárgy érdekli. Jól szintetizálja a humán- és reáltudományokat. Olasz nyelvből is kiemelkedő, nagyon jó nyelvérzéke van, több alkalommal versenyzője, szereplője volt a megyei Giornata della Lingua Italiana rendezvénynek, amelyen a 2017-2018-as tanévben csapatban megyei III. helyezést ért el (a nyelvi vetélkedő mellett a téma az olasz filmművészet volt, Áron a színpadi kategóriában is szerepelt).

A 2018-2019-es tanévben tagja volt a Festival D'Italiano országos olasz verseny Verdi-csapatának (műveltségi vetélkedő: Verdi és az olasz Risorgimento), amely az országos döntőbe jutott, és ott 26 csapatból a 10. helyezést érte el. Egyéniben szintén itt, a Festival d'Italiano versenyén Versmondás B kategóriában országos III. helyezést ért el.
Szívesen és többször szerepelt már iskolai rendezvényeken, műsorokban, Deák Olimpia szavalóversenyén stb. Órán és órán kívül is aktív, lelkes, igazán szimpatikus diák.

Tanórákon fejlett kritikai érzékről, logikai gondolkodásról, az apró részletek iránti fogékonyságról tesz tanúbizonyságot. Tájékozott (a mindennapi élet dolgaiban is), érdeklődő és kreatív diák. Igazi közösségi ember, bármikor lehet rá számítani, társaival empatikus, türelmes, az osztályközösség alakítója.  

 

Klemm Kata 12.C

Kata a négy év alatt folyamatosan és egyenletesen kiemelkedő teljesítményt nyújtott a humán tantárgyakból és idegen nyelvekből (többnyire dicséretes jeles osztályzatokkal). Még az érintett csoportok napi rendszerességű órai munkáján is érezhető volt, ha véletlen hiányzott. 

Emellett három tanévben képviselte szép eredményekkel iskolánkat a városi Édes Anyanyelvünk Versenyen, az idén pedig - német emelt szintesként - a Deák Fordítóversenyen.

12. év végén matematikából és testnevelésből volt négyese, a többi jeles volt, irodalomból dicsérettel. Az érettségin is jeles eredményt ért el: három emelt szintű vizsgája mind ötös. Magyarból (középszinten) és német nyelvből (emelt szinten) tantárgyi dicséretet kapott.

Díjazása szép lezárása eddigi kiemelkedő munkájának és a városi versenyeken való tisztes helytállásának.

 

 

Szabó Ákos 12.D

Ákosban egy rendkívül tájékozott, tehetséges, érdeklődő, intelligens, szorgalmas, jó tanulót ismerhettünk meg.

            Ákos két tanítási nyelvű német általános iskolába járt, majd gimnáziumunkban első nyelvként spanyolt, másodikként angolt kezdett tanulni. 2018-ban az angol OKTV-n a középdöntőbe jutott, a spanyolon 10. helyezést ért el. Ezen kívül az ő szervezésében, „főszerkesztésében” indult újra iskolaújságunk, az IDEÁK, amely tavaly országos első lett a Diákújságírók Egyesülete pályázatán Az év online diákmédiuma 2018 versenyen. 2019-ben angolból a 94. helyen végzett, spanyolból újra döntőbe jutott az OKTV-n, ahol 12. helyezést ért el.

            Mindezeken kívül Ákos az osztály egyik motorja volt. Osztálytársai mindannyian nagyon szeretik, tanárai pedig örültek, hogy taníthatták.

 

Természettudományos területen:

Kovács Bence 9. G

Szorgalma, magatartása és a közösségért végzett munkája példaértékű. Nemcsak az osztály közösségének felelősen gondolkodó, aktív tagja, akire mindig lehet számítani, hanem az intézmény egészét érintő területeken is értékes javaslatokkal segíti kortársait. Munkájában megbízható, pontos, segítőkész.

Tanulmányi eredménye kitűnő, matematika tantárgyból kimagasló teljesítményt ért el.  Matematikai gondolkodása logikus, problémamegoldó képessége fejlett, amihez nagy szorgalom és kitartás párosul. Az Arany Dániel Országos Matematika Versenyen első két fordulójában sikeresen szerepelt, a döntő fordulóba is továbbküldhető dolgozatot írt, a Bolyai csapatversenyen megyei 6. helyezést ért el. Az országos, öt fordulóból álló Gábor Dénes Számítástechnikai csapatversenyen 4. helyezést ért el.