Deákos Tehetségért Díj 2020
Deákos Tehetségért Díj 2020
Humán terület
Ménesi Flóra 12.D
Flóra talpraesett, bátor és jól nevelt. Tanárai mindig számíthattak felkészültségére és véleményére. Örömmel és önzetlenül segített akár osztály-, akár iskolatársának, legyen az pillanatnyi, vagy hónapok óta húzódó probléma.
Érdeklődő részvételével segített életben tartani iskolánk Olvasás Éje hagyományát, és osztálytársait is ő buzdította a rendezvényen való részvételre.
Tizedikes korában az újraindult iDeák című iskolaújság egyik meghatározó újságírójává vált. Cikkeit, interjúit, melyekben a diákságot tájékoztatja, egyéni hangvétellel és kulturális tájékozottságára támaszkodva, kiemelkedő stílusban közölte. Nagy szerepe volt abban, hogy a 2017/2018-as tanévben az iDeák a DUE Médiahálózat – korábbi nevén a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete – versenyén első helyet ért el online kategóriában.
2018. októberében házigazdája, moderátora volt egy médiarendezvényünknek, ahol többszáz diáktársa előtt kápráztató felkészültséggel és lebilincselő stílusban beszélgetett egykori diákunkkal, Tóth Csaba politológussal. Ez a sikeres szereplése is hozzájárult ahhoz, hogy az intézményvezetés őt kérte fel arra, hogy a 2018/19-es tanév ballagására a 11. évfolyam nevében írja meg és az iskola egésze előtt olvassa fel a végzősöknek szánt gondolatait.
2019. májusában a DUE versenyén az iDeák újra elnyerte a Magyarország legjobb online diákmédiuma elismerést, Flóra pedig továbbra is főszerkesztő-helyettesként, és két rovat felelőseként vette ki részét a sikerből.
Ezek mellett Flóra a 2019/2020. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny spanyol nyelv I. kategória tantárgy döntőjében 29. helyezést ért el. Gimnáziumi évei alatt dicséretes ötös volt spanyol nyelvből. A tantárgyhoz való hozzáállása, szorgalma példamutató volt.
Sági Péter 12.E
Bár emelt matematika-angolos, nemcsak eme két tárgy érdekli. Jól szintetizálja a humán- és reáltudományokat. Angolból felsőfokú C1-es nyelvvizsga-bizonyítványt szerzett.
Olasz nyelvből kiemelkedő, nagyon jó nyelvérzéke van, több alkalommal versenyzője, szereplője volt a megyei Giornata della Lingua Italiana rendezvénynek, amelyen a 2017-2018-as tanévben csapatban megyei III. helyezést ért el (a nyelvi vetélkedő mellett a téma az olasz filmművészet volt, Péter a színpadi kategóriában is szerepelt).
A 2018-2019-es tanévben a Festival D'Italiano országos olasz versenyen az SZTE-BTK Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszékének írásbeli pályázatán (műfordítás - egy olasz regényrészlet magyar nyelvre fordítása) országos I. helyezést ért el.
Szintén itt, a Festival d'Italiano versenyén Élőbeszéd B kategóriában szintén országos I. helyezést ért el.
A 2019-2020-as tanévben a Festival D'Italiano országos olasz versenyen az ELTE Olasz Tanszékének írásbeli pályázatán (műfordítás - versfordítás) országos I. helyezést ért el.
Bár középszintű olasz csoportba járt, a sikeres emelt szintű olasz érettségivel B2-es nyelvvizsgát szerzett.
Szívesen és többször szerepelt már iskolai rendezvényeken (pl. a Nyelvi Kavalkádon is), műsorokban, Deák Olimpia szavalóversenyén stb. Órán és órán kívül is aktív, jól motiválható, igazán szimpatikus diák.
Nemcsak az iskolában teljesít jól, hanem a sportban is, versenyszerűen sportol (testnevelés tantárgyból is dicséretet kapott).
Tájékozott, érdeklődő és kreatív diák. A Deákos olaszos közösség egyik "oszlopos tagja", bármikor lehet rá számítani.
Reál terület
Drágity Deján 11.H
Széles érdeklődési körű diák, aki sokat és szívesen olvas, érdeklődik a nyelvek és az irodalom iránt is. Jegyei jók, magatartása példás.
Kémia iránti érdeklődése kezdetben önképzésben mutatkozott meg, majd kutatási lehetőséget keresett. Másfél éve jár be rendszeresen, tanítási időn kívül az SZTE Biokolloidok kutatócsoportjába, ahol a középiskolai tananyagon messze túlmutató mélységű elméleti tudásra is szert tett.
Munkájának és tudásának szintjét jelzi, hogy a Tudományos Diákkörök XX. Kárpát-medencei Konferenciáján a 2020. júniusi döntőben első díjat kapott.
Szorgalmának és tehetségének elismerését jelenti, hogy megkapta a Deákos Tehetségért díjat