Esélyt a középiskolás tehetségnek 2017. október 01. vasárnap
 

Esélyt a középiskolás tehetségnek Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Tehetséggondozó Tanács támogatást kíván nyújtani a tanulmányi téren jól teljesítő, művészeti, sport illetve egyéb társadalmi tevékenységet folytató, szociálisan rászoruló középiskolás diákok számára.


Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Tehetséggondozó Tanács támogatást kíván nyújtani a tanulmányi téren jól teljesítő, művészeti, sport illetve egyéb társadalmi tevékenységet folytató, szociálisan rászoruló középiskolás diákok számára.

„Esélyt a középiskolás tehetségeknek” ösztöndíjban olyan szegedi középiskolában tanulmányokat folytató diák részesülhet, akinek a családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem éri el a 85.500 Ft-ot és tanulmányi eredménye legalább a 4,00 átlagot elérte, valamint Szeged Megyei Jogú Város közigazgatási területén állandó lakhellyel rendelkezik.

A pályázat elbírálása során előnyben részesül az, aki:

a) nemzetközi versenyen 1-20. helyezést ért el,

b) országos szintű versenyen 1-20. helyezést ért el,

c) megyei szintű versenyen 1-10. helyezést ért el,

d) városi szintű versenyen 1-10. helyezést ért el,

e) sportban vagy valamilyen művészeti ágban kimagasló tehetséget mutat, vagy

f) speciális segítő, társadalmi munkát végez tanuló társai érdekében.

A jelentkezési lap innen letölthető

Figyelem! A jelentkezési lapokat az iskolában október 27-ig kell leadni az osztályfőnöknek vagy a 115-ös szobában!