Itthon tartotta a Deák Kupát a focicsapat! 2018. március 23. péntek
 

Itthon tartotta a Deák Kupát a focicsapat! 8 csapat, közte két Deákos részvételével került megrendezésre a hagyományos Deák Kupa. Az iskolák futsalban mérték össze tudásukat. 16 mérkőzésen zajlottak az események, a döntőig 4 meccsen keresztül vezetett az út.


A kupagyőztes csapat tagjai: Álló sor: Varga Boldizsár, Ábel Tibor, Festő-Szabó László, Sallai Marcell, Rabecz Valter, Ottlik Máté, Kispál Csaba

Guggolnak: Fülöp Ádám, Takó Soma, Pesti Gellért, Budai Bálint

Deák „A” 3. helyezett csapat tagjai: Sándor Alex, Naszradi Balázs, Pető Bence, Albert Csaba, Molnár Szabolcs, Molnár Gergő, Molnár Dániel, Kiss Roland, Trója János, Farkas Nathan, Heipl Ábel

8 csapat, közte két Deákos részvételével került megrendezésre a hagyományos Deák Kupa. Az iskolák futsalban mérték össze tudásukat. 16 mérkőzésen zajlottak az események, a döntőig 4 meccsen keresztül vezetett az út. A csoportkört mindkét csapatunk sikerrel vette (első helyen), az elődöntőből a B csapat verekedte be magát a Ságvárin keresztül a döntőbe. Ezután következett a bronzmérkőzés, ahol az A csapat 2:1 arányban múlta fölül a Ságvári csapatát és ezzel megszerezte harmadik helyet. Ezután következett a döntő, ahol a fiatalok szerettek volna visszavágni a Csonka csapatának, akiktől a csoportmérkőzésen szenvedtek vereséget. Egy fordulatos mérkőzésen

sikerült 3.3 –as döntetlent elérni, majd büntetőrúgásokkal 2:1 arányban megnyerni a kupát.

Eredmények:

Deák „A” – Eötvös 3:1, - Ságvári 3:1, - Déri 2:0, - Csonka 0:4

Deák „B” – Csonka 0:1, - Krúdy 3:0, - Móra 4:2, - Ságvári 4:2

3. helyért: Deák „A” – Ságvári 2:1

Döntő: Deák „B” – Csonka 3:3 büntetőkkel 5:4

A torna legjobb játékosa: Albert Csaba Deák „A”

A torna gólkirálya: Varga Boldizsár Deák „B” 5 góllal