Tájékoztató a közösségi szolgálatról

A 2012-2013-as tanévben tanulmányaikat megkezdő diákok és az őket követő évfolyamok számára az érettségi bizonyítvány kiadásának a feltétele 50 óra igazolt közösségi szolgálat teljesítése. A közösségi szolgálat célja a szociális készségek, a társadalmi érzékenység kimunkálása, a másokért való felelősségvállalás megtapasztalása. Ezeken túl a diákok a többféle tevékenység során olyan önismeretre tehetnek szert, olyan tapasztalatokat szerezhetnek, amelyek a pályaválasztás során is hasznukra válhatnak.
Az alábbiakban olvasható pedagógiai programunk erről szóló fejezete, ahol tájékozódni lehet a közösségi szolgálat konkrét lebonyolítási módjától. Itt található az együttműködési megállapodás mintája, néhány együttműködő fogadó szervezet elérhetősége,a "közösségi szolgálati napló füzetbe" című dokumentum a 11-12. évfolyamosok számára,ami akár be is szerkeszthető egy A5-ös méretű füzetbe, vagy kinyomtatva összefűzhető. A 9-10. évfolyamos diákok az iskolában kapják meg a nyomtatott közösségi szolgálati naplójukat.Nagyon fontos, hogy ezt a naplót a diáknak az érettségi bizonyítvány kiadásáig meg kell őriznie, amikor is megkapja majd az iskola igazolását az 50 óra közösségi szolgálat teljesítéséről.

A legfontosabb tudnivalók:
- Legyen a fogadó szervezettel együttműködési megállapodása az iskolának. (Egyéni igények esetén ezzel kapcsolatban vegyék fel a kapcsolatot J. Fekete Melinda
 nevelési igazgatóhelyettessel, elérhetőség a lap alján).
- Tanítási napokon alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb háromórás, tanítási napokon kívül alkalmanként legkevesebb egy, legfeljebb ötórás időkeretben végezhető közösségi szolgálat.
- A nyáron végzett közösségi szolgálat a következő tanévbe számít be.
- A közösségi szolgálati naplójában a diák vezesse, hogy hol, mikor, milyen tevékenységet végzett, és azt igazoltassa le a szervezetnél erre kijelölt felelőssel, és pecsételtesse le.

Az aktuális közösségi szolgálati lehetőségeket a "DFG közösségi szolgálat" facebook csoportban lehet megtalálni. Iskolánk diákjai csatlakozhatnak ehhez a csoporthoz

További tájékozódásra itt van lehetőség:

http://kozossegi.ofi.hu/

További információ az iskolában:
J. Fekete Melinda
deakneveles@gmail.com

Letölthető dokumentumok:
Közösségi Szolgálat Pedagógiai program
Közösségi Szolgálat napló füzetbe
Együttműködési megállapodás

Közösségi szolgálati együttműködő szervezetek