Diákolimpia 2016 Diákolimpia 2016

Mérő Mihály tőrvívó Mérő Mihály tőrvívó

A 2015. november 22-én Belgrádban megrendezett szerb felnőtt tőrvívó válogató versenyen Mérő Mihály 11. H osztályos tanuló 1. helyezést ért el.

Gratulálunk!


 

V–VI. korcsoportos szegedi futsal városi diákolimpia V–VI. korcsoportos szegedi futsal városi diákolimpia

Az V–VI. korcsoportos szegedi futsal városi diákolimpiát kilenc csapat részvételével bonyolították le, amelyet veretlenül megnyerve jutott a megyei döntőbe a szegedi Deák Ferenc Gimnázium csapata.

A Makón megrendezett megyei döntőn a hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola ellen 3–2-re, a szegedi Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskola ellen 3–0-ra, míg a makói József Attila Gimnázium csapata ellen 4–2-re győzött, így kvalifikálta magát a Zalaegerszegen megrendezésre kerülő országos diákolimpia döntőjére a csapat

Képünkön a keret, álló sor (balról): Szántó Dániel, Németh József, Varga Viktor (testnevelő), Kis Levente, Fábián Adrián, Szentes Bíró Tamás, Iritz Nimród. Guggolnak: Tóth Gergő, Nagy Gergő, Gregus András, Deák Donát

Forrás: http://www.delmagyar.hu/sport/orszagos_dontoben_a_deak/2413262/

Gratulálunk!

Kézilabda lány 6. korcsoportos országos elődöntő Kézilabda lány 6. korcsoportos országos elődöntő

Békéscsabán rendezték a kézilabda lány 6. korcsoportos országos elődöntőt. Ezen részt vett iskolánk kézilabda csapata is és a 3. helyen végzett.

A csapat tagjai voltak:

1. Reigl Szonja

2. Zsikó Zsanett

3. Kenyeres Barbara

4. Kecskés  Anna

5. Kovács Boglárka

6. Kováts Dorottya

7. Lengyel Vivien

8. Balogh Vivien

9. Brakszatórisz Zsanett

10. Márki Fanni

11. Szokolai Krisztina

12. Szűcs Kitti

Deák emlékhét sporteredményei Deák emlékhét sporteredményei

A lány kézilabda tornán 4 csapat vett részt :  1. Deák Ferenc Gimnázium

                                                                               2. Ságvári Endre Gyak. Gimn.

                                                                               3. Dorozsma utánpótlás 

                                                                               4. Bibó István- Kiskunhalas

 

A fiú futsal tornán 6 csapat vett részt: 1. Deák Ferenc Gimnázium

                                                                   2. Krúdy Gyula Szakközép. isk.

                                                                   3. Ságvári Endre Gyak. Gimn.

                                                                   4. Scholl of Business

                                                                   5. Radnóti Miklós Gimn.

                                                                   6. Vedres István Szakközép isk.

Hegedűs újra Európa bajnoka Hegedűs újra Európa bajnoka

Frissítve - 2012.09.13.

A Szegedi Wakeboard Egyesület versenyzője, Hegedűs Ákos (15) a franciaországi kontinensviadalon boys kategóriában két világbajnoki címe mellé begyűjtötte második Európa-bajnoki aranyát is.

Forrás: http://www.delmagyar.hu/sport/wakeborad-siker_hegedus_ujra_europa_bajnoka/2297540

Gratulálunk!

Németh Ágnes dobogós lett a tollaslabda ob-n Németh Ágnes dobogós lett a tollaslabda ob-n

Frissítve - 2012.04.10

Német Ágnes 12.a osztályos tanuló, a Tisza Tollas SE versenyzője felnőtt bajnoki bronzérmet szerzett a tollaslabda országos bajnokságon.

Forrás: http://www.delmagyar.hu/sport/nemeth_agnes_dobogos_lett_a_tollaslabda_ob-n/2273819/

Gratulálunk!