Beszámoló a TÁMOP-pályázatról 2013. december 21. szombat
 

Beszámoló a TÁMOP-pályázatról A "Kalamáris" - Olvasási kultúra fejlesztése az SZKKVSZI bokorintézményben és a Deák Ferenc Gimnáziumban elnevezésű, TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0042 számú pályázatunk lezárult. A megvalósult programokról készült beszámoló itt olvasható.


2012 őszétől 2013 őszéig számtalan iskolai rendezvényt: szakkört, tanulmányi versenyt, vetélkedőt, alkotói pályázatot, olvasásnépszerűsítő programot, előadást és egy nyári tábort támogathattunk a pályázati forrásból.

Egész tanévben működött a gimnázium Színjátszó Köre László Zsuzsa tanárnőnek és 16 állandó résztvevő diáknak köszönhetően. Színvonalas, szépirodalmi műveken alapuló műsorukkal eljutottak a kecskeméti diákszínházas fesztiválra is, ahol sikeresen szerepeltek.

Szintén rendszeresen működött szakkör formájában a Filmnéző Kör Novotny Katalin és Andóczi-Balogh József vezetésével, ahol a diákok kéthetente filmeztek, filmet elemeztek és értékeltek. Kritikáik megfogalmazását a pályázati forrásból megvásárolt Filmvilág filmes folyóirat és természetesen a két, szakkört vezető szaktanár segítette.

Esszéírással, újságírással is foglalkozhattak az érdeklődő diákok, az iDEÁK című iskolaújságban jelenhettek meg a legszínvonalasabb írások.

Szintén pályázati forrásból valósulhatott meg a szövegértés fejlesztését célzó felzárkóztató szakkör Szabóné Zsótér Rózsa tanárnő vezetéséval, a tanárnő egész tanévben kiscsoportos foglalkozások keretében foglalkozott a diákokkal.

Az állandó szakkörök, foglalkozások mellett számos tanulmányi verseny, vetélkedő valósult meg. A természettudományos tárgyakhoz kapcsolódó internetes versenyfordulók után a kollégáim igyekeztek olyan gyakorlati feladatokkal készülni a döntőkre, melyek jól kiegészítettek az elméleti feladatokat. Így pl. matematikából sakk-feladvánnyal ügyeskedhettek a tanulók, biológiából csontokat rakhattak össze, és maguk kísérletezhettek a kémia és fizika vetélkedőkön. A földrajz vetélkedő nagyon népszerű a diákjaink körében, több mint 200 diák nevezett  be a versenyre.

A humán területek sem maradtak ki a TÁMOP-ból, a dr. Palkovics Andrea szervezésében megrendezett művészettörténeti vetélkedőt pl. két, vetítéssel egybekötött előadás előzte meg, a könyvtárhasználati ismereteiket pedig a mitológia témakörben próbálhatták ki a diákok.

A nyelvi versenyek száma kiemelkedő volt, hiszen a gimnáziumban tanított minden nyelvhez kapcsolódott országismereti vetélkedő, a Deák Fordítóversenyre és a Berlin vetélkedőre pedig nem csak a Deákos diákokat, hanem más iskolák versenyzőit is szeretettel vártuk..

Alkotópályázatainkra a média tagozatos osztályokból kiemelkedő minőségű munkák (fotók és filmek) érkeztek.

Recenzióíró és versíró pályázatainkra színvonalas művek készültek.

Minden verseny, vetélkedő első három helyezettje vagy helyezett csapata könyvutalványban részesült, szintén pályázati forrásból.

A pályázatból számos olvasásnépszerűsítő rendezvény is megvalósult:

Négy író-olvasó találkozót szervezhettünk. A találkozókat hosszas készülődés előzte meg, a programokat összefogó kollégám, Erdélyi Eszter tanárnő felkészítette lelkes csoportját az író-olvasó találkozókra, elemezték a meghívott írók egy-egy kiemelt művét, megismerték eddigi életpályájukat. Minden meghívott vendég beszélgetőtársa egy tanuló volt, izgalmas volt látni, hogy milyen jól megtalálják a közös hangot diákok és az írók, írónők. Nagy örömünkre olyan művészeket hívhattunk meg, mint Szécsi Noémi, akinek Finnugor vámpír című kötetét olvasták-elemezték a diákok, Garaczi Lászlót, akinek Arc és hátraarc című művével ismerkedtek meg az érdeklődők, 4 fiatal, első könyves szerzőt, név szerint Barlog Károlyt, Bicskei Gabriellát és Virág Gábort és az Erdélyből, Marosvásárhelyről hozzánk utazó Szabó Róbert Csabát, aki Fekete Dacia című novelláskötetével érkezett.

Az író-olvasó találkozók párja, kiegészítője az a két folyóirat-találkozó volt, ahol a diákok megismerkedhettek a folyóiratok meghívott szerkesztőin keresztül a szegedi Tiszatáj irodalmi lappal és a miskolci Műút folyóirattal.

A Magyar Kultúra Napján és a Költészet Napján színvonalas előadásokat hallgathattunk meg az iskola két szaktanárának, dr. Árpás Károly tanár úr és Novotny Katalin tanárnő tolmácsolásában: Baka István és Sylvia Plath költészetét ismerhették meg az érdeklődő diákok.

Az iskolában hagyománnyá vált Olvasás Éje elnevezésű rendezvényen a könyvtárban éjszakázva olvastunk fel, tanárok-diákok felváltva egy diákok által a tanári ajánlatból kiválasztott könyvet.

A tanév végén már lázasan készülődtek kollégáim a pályázat kiemelt eseményére, az öt napos, nyári alkotótáborra. Júliusban Szentendrére utaztunk, ahol az avantgárd történetével és magyar neoavantgárd mozgalommal ismerkedhettek meg a diákok. 4 csoportban dolgoztak a pedagógusok: egy filmes, egy irodalmi, egy színjátszó és egy akció-csoport alakult. A meghívott előadóink a tábor helyszínére érkeztek, ahol segítették a táborlakók munkáját a neoavantgárdról tartott előadásaikkal.  Müllner András az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének vezetője és Szkárosi Endre költő, művészeti író, műfordító, kritikus, irodalomtörténész, az ELTE egyetemi docense, intermediális művész volt a vendégünk. A gimnazistákat a kollégáim és a meghívott előadók mellett két önkéntes egyetemista is segítette. A táborban elkészült egy film, élvezhettünk egy neovantgárd verseket, irodalmi alkotásokat bemutató előadást, egy szoba-színházi előadást és egy happeninget. Azt hiszem, mindannyiunk számára felejthetetlen élmény volt ez az alkotótábor.

Ősszel, a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium 25 éves fennállásának ünnepi rendezvényére elkészült az iskolatörténeti kiállítás, az iskoláról megjelent cikkeket feldolgozó cikkadatbázis folyamatosan épült és megújult a könyvtár honlapja is.

Néhány fontos informatikai eszközzel és könyvtári bútorral is gyarapodhatott a könyvtár és vele az iskola.

Köszönöm a kollégáim egész éves munkáját, a diákoknak pedig a lelkes részvételt a programokban!